Olvasói vélemények

“Sok személyiségfejlesztő könyvet elolvastam és minden személyiség-fejlesztő könyvben vannak hiányosságok. Az egyik ilyen, az önbizalomnak a helyreállítása. Az, hogy, hogyan valósítsd meg azt, hogy ne legyen önbizalomhiányod.”

“Igazából megértettem, hogy mi a passzivitásomnak az oka, így a könyv olvasásakor és most már látom azt, hogy, hogy tudok ezektől megszabadulni. És tök jó érzés, hogy tudom, hogy van megoldás, és élhetek aktív életet.”

“A könyv rendszerbe foglalja össze mindazt, amit az aktivitásról tudnom kell. Ezt a munkámba beépítve sokkal nagyobb sikereket tudok elérni, sőt a magánéletemben is nagy hasznát veszem. Olyan irányt tud venni az életem, amit elképzeltem magamnak.”

“Elolvastam ezt a könyvet és ebből derült ki, hogy mik azok az összetevők, amik kellenek az eredményességhez és, hogy tudom beilleszteni ezt a hétköznapi életembe. A hálózatépítésről is adott egy képet, hogy, hogyan működik ma és hogyan kellene működnie jobban.”

“Ajánlották ezt a könyvet. Egyszerre el lehetett olvasni, érthető, nagyon jól fel van felépítve. A mindennapi életben is használható dolgok vannak benne. Jobban összeállt, hogy a célokat, hogy kell megvalósítani. Egy nagyon jó iránymutató az egész könyv ezzel kapcsolatban.”

Igazi, gyakorlatban használható eszközöket találtam. Olyanokat, amelyek nagyban megnövelik aktivitásomat és hajtóerőmet. Jelenlegi vállalkozásomban könnyedebbé vált a kollégákkal a kommunikáció, ennél fogva sokkal jobb csapatmunka tudott kialakulni.”

“Sok olyan dologra mutatott rá Laci a könyvében, ami nagy segítség nekem, hogy megértsem önmagamat ahhoz, hogy tudjam, hol kell ezeket a gátakat feloldani. Most már tudom azt mondani az embereknek, hogy: Igen, ez jó, amit én csinálok!”

“Szétszórt voltam, nem voltam elég hatékony. Aztán elolvastam ezt a könyvet. Most sokkal jobban látom, hogy mit kell csinálnom. Céltudatosabb lettem, határozottabb. Összeállt egy kép, hogy hogyan lehetek eredményesebb.”

“Azt fedeztem fel a könyv olvasása során, hogy mennyire sokrétű gátló tényezők akadályoznak az eredményes munkában és, hogy ezeket a gátakat, hogyan lehet hatékonyan leküzdeni. Most már látom azt is, hogy, hogyan tudok sokkal aktívabban egy igazán boldog életet élni.

“Ez a könyv egy olyan üzemanyagot adott a számomra, amelynek segítségével folyamatosan növelhetem az aktivitásomat, illetve a motivációmat. Azt fedeztem fel magamon, hogy milyen egyszerű és gyakorlati tapasztalatokat ad ebben a szerző nekem.”

„Édesanyámmal közös festékboltot üzemeltetünk és emellett hálózatépítéssel foglalkozom. Mielőtt ezzel a könyvvel találkoztam volna, komoly problémát jelentett a számomra, hogy azt éreztem, hogy folyamatosan visszafogom magamat és nem tudtam, hogy miért teszem. Éreztem azt is, hogy nem tudok valódi célokat állítani, hiába tudom, hogy nagyon szükségesek ahhoz, hogy sikeressé tudjak válni.

Hallva ennek a könyvnek a témájáról, tudtam, hogy ezt nekem el kell olvasnom. A könyvnek köszönhetően rájöttem arra, hogy képes vagyok valódi célokat állítani és azokat elérni. Továbbá rádöbbentem, hogy a megfelelő tudásanyag birtokában meg tudom oldani azokat a feladatokat, amiket problémáknak gondoltam.”

„Különböző vállalkozások menedzselésével foglalkozom, és az MLM-el is, mint üzleti lehetőséggel találkoztam és az tűnt fel számomra, hogy míg én tudok dolgozni és embereket behozni a hálózatba, addig a munkatársaim, illetve a környezetem egyszerűen képtelenek. Nem értettem ennek az okát. Rátaláltam erre a könyvre és nagyon jól rávilágít azokra a dolgokra, ami megakadályozza az embereket abban, hogy cselekvővé váljanak.

Minden olyan embernek, akár vállalkozó, akár hálózatot akar építeni pontosan tudnia kell azt, hogy mi motiválja az embereket, mi az, ami cselekvésre készteti őket és mi nem. Ezért mindenkinek tudom ajánlani ezt a könyvet.”

„Korábban problémáim voltak azzal, hogy az emberekkel könnyedén közös nevezőre tudjak jutni. A könyv elolvasása után ez megváltozott. Nagyon egyszerűen és nagyon könnyedén tudok azonosulni és közös nevezőre jutni az emberekkel, így jól tudunk együttműködni a közös célok elérésében.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy személyesen is ismerhetem a könyv szerzőjét és a könyvben olvasottakat tudom hasznosítani az élet minden területén. Én azt gondolom, hogy ez több mint csak egy üzlet.”

„A könyv elolvasása előtt problémát okozott az, hogy a részletekben elvesztem a tökéletesség kedvéért. A könyv megmutatta a hibáimat és a megoldásokat. Ezeket kijavítva, hogyan tudom elérni a célomat.

Olyan logikai összefüggésekre mutatott rá, amik egy „aha” érzést adtak, mondhatni leesett az a húszfillér, ami nagyon jó érzés volt, hogy végre ezeket megtaláltam és tudom merre kell elindulnom.”

„Közgazdász, könyvvizsgáló vagyok és számviteli területen nyújtunk szolgáltatást az ügyfelek számára. Komoly problémát okozott az korábban, hogy néha-néha passzivitásba süllyedtünk és ennek nem értettem az okát, hogy miért nem tudjuk olyan aktívan végezni a tevékenységünket. Holott minden szakmai tudásunk és tapasztalatunk megvan ahhoz, hogy ez ne így legyen.

Viszont a könyv elolvasása után megértettem ennek az okait és így tudom, hogy mik azok a módszerek, tevékenységek, amivel el lehet érni, hogy aktívabbá váljunk és így egy teljesebb és boldogabb életet tudjunk megteremteni magamnak és a környezetemnek.”

„Tervezgetni azt jól tudok, de a hosszútávú, hatékony megvalósításban fennakadásaim voltak. A könyv rávilágított arra, hogy az évek során falalkat építettem magamban, ami akadályozta az aktivitásomat és az eredményességemet.

A könyv nagyon lényegre törő, tömör. Nyelvezete egyszerű, de mégis többször kellett néha elolvassak egy-egy bekezdést, mert olyan mennyiségű információ van benne, amik rávilágítottak arra, hogy van min dolgoznom, és hogy ha messzebb szeretnék eljutni, akkor ezeket a gátakat, ezeket a falakat, amik felépültek, hogyan bontsam le. Ebben segített nekem.”

„Életem során begyűjtöttem sok félreértelmezett, félremagyarázott, torz információt, amelyek tévútra tereli az embert. Ezekkel a problémákkal küszködtem, amíg el nem olvastam Dévényi László könyvét. A szerző ebben érthetően megfogalmazza pl. a vágy és a cél közötti különbséget.

Ezen felismerés birtokában most már sokkal könnyebben legyőzöm a saját lustaságomat és könnyebben kilépek a komfortzónámból, a céljaim elérése érdekében.”

„Pedagógusként az alternatív felnőtt és gyermek oktatásban veszek részt. Az üzleti világban a saját programom oktatását végzem és akadályokba ütköztem a szervezésénél. Elolvasva a könyvet végig lebilincselő volt és segítséget nyújtott abban, hogy jobban megértsem a falak, akadályok kialakulását és hogyan tudok megbirkózni velük.

A könyvben található gyakorlatoktól szabadabbnak érzem magam, és könnyebben tudok nekivágni a feladatoknak.”

„A munkámban sikereim vannak. Nagy dolgokat tudunk létrehozni. Az MLM-ben viszont meg-meg állok. Sokat halogatok: majd holnap felhívom, majd holnap elmegyek, majd holnap kérek időpontot… És így csak mennek és mennek a napok. Felfedeztem azt, hogy hogy megy el mellettem az élet, ha folyton csak halogatok és nem figyelek arra, ami a könyvben le van írva. Rájöttem, hogy a munkámban miért vagyok sikeres és az MLM-ben meg még miért nem.

A könyv megerősített abban, hogy akarjam a sikert és ezt sugározva másoknak is segítsek ebben.”

„Külkereskedő voltam, ma már nyugdíjasként egy MLM üzletben tevékenykedem. Ebben az üzletben az volt a legfőbb gondom, hogy célokat nem tudtam igazán kitűzni magamnak, mert úgy éreztem, hogy ebben a korban már a vágyaimat én már nem tudom elérni. Aztán elolvastam a könyvet és rájöttem, hogy magamban kell keresni és megtalálni azokat a dolgokat, amivel ez a könyv segít. És amivel a céljaimat végül is el fogom érni.

A könyv szerkezetében az tetszett nagyon, hogy berögzött fogalmakat, hogy szed ízeire, így végre letisztult fogalmakat kapunk és ez már lehet egy alapja annak, hogy célirányosan menjünk tovább.”

Olvasói vélemények

“Sok személyiségfejlesztő könyvet elolvastam és minden személyiség-fejlesztő könyvben vannak hiányosságok. Az egyik ilyen, az önbizalomnak a helyreállítása. Az, hogy, hogyan valósítsd meg azt, hogy ne legyen önbizalomhiányod.”

“Igazából megértettem, hogy mi a passzivitásomnak az oka, így a könyv olvasásakor és most már látom azt, hogy, hogy tudok ezektől megszabadulni. És tök jó érzés, hogy tudom, hogy van megoldás, és élhetek aktív életet.”

“A könyv rendszerbe foglalja össze mindazt, amit az aktivitásról tudnom kell. Ezt a munkámba beépítve sokkal nagyobb sikereket tudok elérni, sőt a magánéletemben is nagy hasznát veszem. Olyan irányt tud venni az életem, amit elképzeltem magamnak.”

“Elolvastam ezt a könyvet és ebből derült ki, hogy mik azok az összetevők, amik kellenek az eredményességhez és, hogy tudom beilleszteni ezt a hétköznapi életembe. A hálózatépítésről is adott egy képet, hogy, hogyan működik ma és hogyan kellene működnie jobban.”

“Ajánlották ezt a könyvet. Egyszerre el lehetett olvasni, érthető, nagyon jól fel van felépítve. A mindennapi életben is használható dolgok vannak benne. Jobban összeállt, hogy a célokat, hogy kell megvalósítani. Egy nagyon jó iránymutató az egész könyv ezzel kapcsolatban.”

Igazi, gyakorlatban használható eszközöket találtam. Olyanokat, amelyek nagyban megnövelik aktivitásomat és hajtóerőmet. Jelenlegi vállalkozásomban könnyedebbé vált a kollégákkal a kommunikáció, ennél fogva sokkal jobb csapatmunka tudott kialakulni.”

“Sok olyan dologra mutatott rá Laci a könyvében, ami nagy segítség nekem, hogy megértsem önmagamat ahhoz, hogy tudjam, hol kell ezeket a gátakat feloldani. Most már tudom azt mondani az embereknek, hogy: Igen, ez jó, amit én csinálok!”

“Szétszórt voltam, nem voltam elég hatékony. Aztán elolvastam ezt a könyvet. Most sokkal jobban látom, hogy mit kell csinálnom. Céltudatosabb lettem, határozottabb. Összeállt egy kép, hogy hogyan lehetek eredményesebb.”

“Azt fedeztem fel a könyv olvasása során, hogy mennyire sokrétű gátló tényezők akadályoznak az eredményes munkában és, hogy ezeket a gátakat, hogyan lehet hatékonyan leküzdeni. Most már látom azt is, hogy, hogyan tudok sokkal aktívabban egy igazán boldog életet élni.

“Ez a könyv egy olyan üzemanyagot adott a számomra, amelynek segítségével folyamatosan növelhetem az aktivitásomat, illetve a motivációmat. Azt fedeztem fel magamon, hogy milyen egyszerű és gyakorlati tapasztalatokat ad ebben a szerző nekem.”

„Édesanyámmal közös festékboltot üzemeltetünk és emellett hálózatépítéssel foglalkozom. Mielőtt ezzel a könyvvel találkoztam volna, komoly problémát jelentett a számomra, hogy azt éreztem, hogy folyamatosan visszafogom magamat és nem tudtam, hogy miért teszem. Éreztem azt is, hogy nem tudok valódi célokat állítani, hiába tudom, hogy nagyon szükségesek ahhoz, hogy sikeressé tudjak válni. Hallva ennek a könyvnek a témájáról, tudtam, hogy ezt nekem el kell olvasnom.

A könyvnek köszönhetően rájöttem arra, hogy képes vagyok valódi célokat állítani és azokat elérni. Továbbá rádöbbentem, hogy a megfelelő tudásanyag birtokában meg tudom oldani azokat a feladatokat, amiket problémáknak gondoltam.”

„Különböző vállalkozások menedzselésével foglalkozom, és az MLM-el is, mint üzleti lehetőséggel találkoztam és az tűnt fel számomra, hogy míg én tudok dolgozni és embereket behozni a hálózatba, addig a munkatársaim, illetve a környezetem egyszerűen képtelenek. Nem értettem ennek az okát. Rátaláltam erre a könyvre és nagyon jól rávilágít azokra a dolgokra, ami megakadályozza az embereket abban, hogy cselekvővé váljanak.

Minden olyan embernek, akár vállalkozó, akár hálózatot akar építeni pontosan tudnia kell azt, hogy mi motiválja az embereket, mi az, ami cselekvésre készteti őket és mi nem. Ezért mindenkinek tudom ajánlani ezt a könyvet.”

„Korábban problémáim voltak azzal, hogy az emberekkel könnyedén közös nevezőre tudjak jutni. A könyv elolvasása után ez megváltozott. Nagyon egyszerűen és nagyon könnyedén tudok azonosulni és közös nevezőre jutni az emberekkel, így jól tudunk együttműködni a közös célok elérésében.

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy személyesen is ismerhetem a könyv szerzőjét és a könyvben olvasottakat tudom hasznosítani az élet minden területén. Én azt gondolom, hogy ez több mint csak egy üzlet.”

„A könyv elolvasása előtt problémát okozott az, hogy a részletekben elvesztem a tökéletesség kedvéért. A könyv megmutatta a hibáimat és a megoldásokat. Ezeket kijavítva, hogyan tudom elérni a célomat.

Olyan logikai összefüggésekre mutatott rá, amik egy „aha” érzést adtak, mondhatni leesett az a húszfillér, ami nagyon jó érzés volt, hogy végre ezeket megtaláltam és tudom merre kell elindulnom.”

„Közgazdász, könyvvizsgáló vagyok és számviteli területen nyújtunk szolgáltatást az ügyfelek számára. Komoly problémát okozott az korábban, hogy néha-néha passzivitásba süllyedtünk és ennek nem értettem az okát, hogy miért nem tudjuk olyan aktívan végezni a tevékenységünket. Holott minden szakmai tudásunk és tapasztalatunk megvan ahhoz, hogy ez ne így legyen.

Viszont a könyv elolvasása után megértettem ennek az okait és így tudom, hogy mik azok a módszerek, tevékenységek, amivel el lehet érni, hogy aktívabbá váljunk és így egy teljesebb és boldogabb életet tudjunk megteremteni magamnak és a környezetemnek.”

„Tervezgetni azt jól tudok, de a hosszútávú, hatékony megvalósításban fennakadásaim voltak. A könyv rávilágított arra, hogy az évek során falalkat építettem magamban, ami akadályozta az aktivitásomat és az eredményességemet.

A könyv nagyon lényegre törő, tömör. Nyelvezete egyszerű, de mégis többször kellett néha elolvassak egy-egy bekezdést, mert olyan mennyiségű információ van benne, amik rávilágítottak arra, hogy van min dolgoznom, és hogy ha messzebb szeretnék eljutni, akkor ezeket a gátakat, ezeket a falakat, amik felépültek, hogyan bontsam le. Ebben segített nekem.”

„Életem során begyűjtöttem sok félreértelmezett, félremagyarázott, torz információt, amelyek tévútra tereli az embert. Ezekkel a problémákkal küszködtem, amíg el nem olvastam Dévényi László könyvét. A szerző ebben érthetően megfogalmazza pl. a vágy és a cél közötti különbséget.

Ezen felismerés birtokában most már sokkal könnyebben legyőzöm a saját lustaságomat és könnyebben kilépek a komfortzónámból, a céljaim elérése érdekében.”

„Pedagógusként az alternatív felnőtt és gyermek oktatásban veszek részt. Az üzleti világban a saját programom oktatását végzem és akadályokba ütköztem a szervezésénél. Elolvasva a könyvet végig lebilincselő volt és segítséget nyújtott abban, hogy jobban megértsem a falak, akadályok kialakulását és hogyan tudok megbirkózni velük.

A könyvben található gyakorlatoktól szabadabbnak érzem magam, és könnyebben tudok nekivágni a feladatoknak.”

„A munkámban sikereim vannak. Nagy dolgokat tudunk létrehozni. Az MLM-ben viszont meg-meg állok. Sokat halogatok: majd holnap felhívom, majd holnap elmegyek, majd holnap kérek időpontot… És így csak mennek és mennek a napok. Felfedeztem azt, hogy hogy megy el mellettem az élet, ha folyton csak halogatok és nem figyelek arra, ami a könyvben le van írva. Rájöttem, hogy a munkámban miért vagyok sikeres és az MLM-ben meg még miért nem.

A könyv megerősített abban, hogy akarjam a sikert és ezt sugározva másoknak is segítsek ebben.”

„Külkereskedő voltam, ma már nyugdíjasként egy MLM üzletben tevékenykedem. Ebben az üzletben az volt a legfőbb gondom, hogy célokat nem tudtam igazán kitűzni magamnak, mert úgy éreztem, hogy ebben a korban már a vágyaimat én már nem tudom elérni. Aztán elolvastam a könyvet és rájöttem, hogy magamban kell keresni és megtalálni azokat a dolgokat, amivel ez a könyv segít. És amivel a céljaimat végül is el fogom érni.

A könyv szerkezetében az tetszett nagyon, hogy berögzött fogalmakat, hogy szed ízeire, így végre letisztult fogalmakat kapunk és ez már lehet egy alapja annak, hogy célirányosan menjünk tovább.”

Van még kérdésed?
Tedd fel itt, szívesen válaszolunk rá!

10 + 4 =